Gyerekkoromban egy orvosi kivizsgáláson voltam néhány napig kórházban. Ott beszélgettem egy akkor 96 éves bácsival az ő gyerekkoráról. Pesten nőtt fel. Elmesélte, hogy mint kis kölyök időnként kijárt horgászni a városkapun kívül húzódó Duna ágba. Azt az egykor Budapesten kívüli területet ma úgy hívják Kálvin Tér!!! Hihetetlen, igaz?! Azt az azóta feltöltött Duna ágat pedig ma Kiskörútnak nevezik. Ami onnan kívül esik, azt az irdatlan nagy távolságot a Nagykörútig, onnan tovább a Nagyvárad Térig, onnan kifelé a Ferihegyi gyorsforgalmi útig, tovább Kispesten át egészen a már szinte Pesttel egybeépült Vecsésig annak idején úgy hívták: erdő!!!
És mindez mindössze három emberöltő alatt! Döbbenetes ugye?
Ha elbeszélget az ember régi Százhalombattaiakkal, ugyanolyan hihetetlen emlékekről mesélnek egy szegény poros kis faluról ami itt tengődött a mostani ragyogó városunk helyén. Egy település fejlődési irányát a polgárok megbízásából mindig a város aktuális vezetése határozza meg. Fentiek ismeretében ez nem kis felelősség. Hiszen egy-egy beruzázás esetleg száz évekre meghatározza egy település arculatát, sorsát, irányát! Emlékszel – mondják majd húsz év múlva a mai kisiskolások – régen, amikor még nem volt Dunahíd Battán, a nagyihoz Tökölre busszal, villamossal, Hévvel két óra alatt értünk körbe.
Most meg öt perc alatt ott vagyunk.
Egy település alapvetően a városfejlesztés két útja közül választhat. Vagy bezárkózik, és csendes, pihenő településként lemond a terjeszkedésről, fejlesztésekről a teljes nyugalom reményében, vagy megpróbál kinyilni a világ felé, ismerteti, elismerteti magát, és komoly városmenedzselési munkával magához vonzza a kor gazdasági, fejlesztési lehetőségeit, tehetségeit. A mi városunk már megalakulásával megadta a választ a kérdésre. Kivilágított, "tornyos hazánk" ötven kilométerről is azonosít minket. Példátlan szerencsénk, adottságunk, hogy egy nyüzsgő városi lét mellett Százhalombatta bármilyen méretű fejlesztési terv esetén is biztosítani tudja polgárai számára a nyugodt élet lehetőségét. Területünk nagysága, domborzati viszonyaink képesek határozottan elválasztani az ipari jellegű építményeket a pihenő zónáktól.
Ritka alkalom, mikor Százhalombatta fejlődése új, hatalmas lendületet kaphat. Felismerni a soha vissza nem térő pillanatot, ez a városvezető dolga. Mert néha valóban csak pillanatokon múlik, hogy egy csoda részesei lehetünk, vagy hagyjuk elszalasztani amúgy magyarosan Pató Pál úr módjára... - Ej ráérünk arra még! - sorsfordító lehetőségünket! Ilyenkor nincs mód, idő népszavazást tartani. Vagy most azonnal döntesz, vagy egy órán belül már mással tárgyal a befektető! Neki teljesen mindegy, hogy tíz kilométerrel arrébb épül a híd, a kapocs, (ami a fél parttal fuldokló, bezárt Battának úgy kell, mint a levegő,) vagy itt a mi tőszomszédságunkban. Neki nem számít, hogy Battaiak százainak ad munkát majd az új beruházások sora, vagy valamelyik szomszédos falunak, városnak.
Nekem nem mindegy!!!
Néha nem alszom jól. De csak ilyenkor. Mikor lelkiismereti vitákat kell önmagammal folytatnom. Egyetlen vigaszom, hogy valahol azt olvastam:
"A kétkedés, az intelligens ember sajátja. Az ostoba mindig halálosan biztos a dolgában. Nézd csak meg a politikusokat, milyen öntelten hoznak meg időnként országukat tönkretevő dilettáns döntéseket!"
Ha ezen, múlik az intelligenciám, hát megnyugodhatok... A kétkedés, a felelősségérzet, majd a döntéshozatal az én osztályrészem tiznhat éve. Meg a jogos büszkeség. Mert meggyőződésem, hogy ezek a nehéz döntések Százhalombatta érdekeit szolgálják. Mindnyájunk érdekeit. Hogy ezek a döntések is hozzájárulhattak ahhoz, hogy ma kimondhassuk:
BATTÁN ÉLNI BÜSZKESÉG
...de én személyesen ennél már sokkal többet tudok:
BATTÁÉRT ÉLNI DICSŐSÉG!
